SZIGETSZENTMIKLÓS PITYPANG ÓVODA

"Amit csak hall a gyermek könnyedén elfelejti, amit lát is már inkább megjegyzi, de amiben ö maga is tevékenyen részt vesz, az bizonyosan bevésődik emlékezetébe." /Kodály Zoltán/

Óvodánk, egy modern, minden igényt kielégítő, földszintes, ezer négyzetméteres épület. Az óvodában 6 csoportszoba, tornaszoba és kiszolgáló helyiségek találhatók. Az udvaron mozgásfejlesztő eszközök biztosítják a rendszeres testedzés lehetőségét, valamint egy homokozó, amely  kedvenc játszóterülete lesz gyermekeinknek. Esős idő esetén fedett terasz áll a gyermekek rendelkezésére. Az óvoda átadása 2012 szeptemberében történik meg.

Néphagyományőrző programunkhoz a legmegfelelőbb, magasan képzett, többségében szakvizsgázott,  hivatását szerető pedagógusokat választottunk ki.
Arra törekszünk, hogy testületünk minden tagja pozitív példa legyen gyermekeink számára. A dajkákkal való kapcsolattartás meghatározó eleme lesz nevelőmunkánk eredményességének. Az óvodapedagógusi és dajkai munka összehangolása feltétele a nyugodt, vidám, tiszta környezet biztosításának, az alkotómunkának.
Munkánk során nélkülözhetetlennek tartjuk: a szeretetet, az odafigyelést, tudatosságot, a magas fokú empátiás készséget, az egészséges életmód kialakítását.



















Hogyan működik a HuPont.hu?

A webhely és lapjainak szerkesztéséhez jelentkezz be a "Bejelentkezés" linkre kattintva.
Ezután a felső szerkesztő sávon keresztül elérhető "Segítség" oldalon elolvashatod a weblap létrehozás egyszerű lépéseit!

Érdemes figyelmesen elolvasni ezt az ismertetőt! Javasoljuk, hogy olvasás közben probáld ki a működést, gyakorolj egy kicsit, mielőtt nekilátsz a honlapod oldalainak elkészítéséhez!

Ezt a szöveget most nyugodtan kitörölheted!

Ha még nem kértél és regisztráltál HuPont.hu weblapot akkor itt megteheted:

Saját Honlap Ingyen

NÉHÁNY FRISS WEBOLDAL
(MAI LÁTOGATOTTSÁG SZERINT).

HuPont hirdetési rendszer

1. Autómentés, autószállítás azonnal egész Európában +36307762151

► Lerobbant autójáért és 4 utasáért azonnal tudunk indulni kényelmes terepjáróinkkal, külföldre és belföldre egyaránt. 2.1 t raksúllyal terepjárót és kisbuszt is tudunk szállítani, csak legyen gurulóképes a négy kereke. Nonstop számunk: +06307762151

autoszallitas-automentes.hupont.hu

2. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499

► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.

fabrikettpestmegye.hupont.hu

3. Elektromos Rokkantkocsi Bérlés Győr Moson Sopron megye

► Megbízható minőség Tel.0670/245-4881 E-mail.Rokkantkocsi@gmail.hu

rokkantkocsi.hupont.hu

4. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

egeszsegtarhaza.hupont.hu

5. ebka

► Gyerekeknek való cuccok, játékok, ruházat és kiegészítők.

ebka.hupont.hu

6. Nyugdíjpénztárosból boldogság-specialista: Szedlacsik Miklós

► Szedlacsik Miklós piacvezető nyugdíjpénztáros volt ♥ NEM szcientológus ♥ médium ♥ Ember és életjobbító MESTERcoach ♥ Az égi üzenetek közvetítője ♥ A SZERetet tudását visszük el az embereknek! ♥ tiltottgyumolcs.hu/coach-kepzes

boldogsag-specialista.hupont.hu

7. Kedvező mobilflotta

► Mobilflotta 10 Ft alatti, vagy 0 Ft-os percdíjjal és minden csomagban több GB adatforgalommal már havi 2900 Ft-tól.

kedvezomobilflotta.hupont.hu

8. Stroke utáni rehabilitációs fejlődést elősegítő program bemutatása!

► A program lépésről lépésre a legegyszerűbb mozgásoktól végigviszi a rehabilitációban résztvevő beteget egészen odáig, hogy visszanyeri az írás képességét!

strokeutan.hupont.hu

9. Black-Joe autómentés és szállítás

► Autómentés éjjel-nappal. Bármikor, bárhonnan bárhova. Alacsony árak. 2100 kilóig. +30702079554

blackjoeautomentes.hupont.hu

10. ÉPÍTÉSI BIZTOSÍTÁS-ÉPÍTÉSI FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁS

► Építési biztosítás - Építési felelősségbiztosítás családi házakra, társas házakra,nagy alapterületű ingatlanokra, ipari létesítményekre

epitesi-biztositas.hupont.hu

11. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

dweee.hupont.hu

12. Élni jó!

► A végén nem az fog számítani, mennyi év volt az életedben, hanem, hogy mennyi élet volt az éveidben. :)

elni-jo.hupont.hu

13. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

suitunderwear.hupont.hu

14. Eldarya Párpeszédek !

► Eldarya Párpeszédek illusztrációk :) AZ OLDAL MÉG HOSSZU SZERKEZTÉS FOLYAMATÁN ÁL!

eldaryaasegitsegek.hupont.hu

15. A legfontosabb online marketing stratégia a keresőoptimalizálás!

► A mai világban egy vállalkozás számra nagyon fontos, hogy a Google első oldalán legyen. Ezt pedig csak keresőoptimalizálással tudjuk elérni.

keresooptimalizalas-arak.hupont.hu

16. Chawla Medicos

► We export different hepatitis c medicines to different part of the world.

chawlamedicos.hupont.hu

17. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

petruskacar.hupont.hu

18. TapCraft Magar MCPE szerver

► Magyar MCPE Szerver IP:knkb.playmc.pe port:52589

tapcraft.hupont.hu

19. Europa! Furgon és személyautó mentés-Szállítás non-stop !

► Furgon és személyautó mentés-szállítás egész Európában . Korrekt árak megbízható kollégák, több éves tapasztalattal és szakértelemmel három trélerrel állunk a megrendelők szolgálatára. Non-Stop hívható telefonszám: 06305454169

europa-furgonmentes.hupont.hu

20. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

thevrcsapat.hupont.hu

21. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

annie.hupont.hu

22. GYCITY RECORDS

► Hivatalos Dave honlap

gycityrecords.hupont.hu

23. Matekozunk-e

► ... ha hajót akarsz építeni, ne azzal kezdd, hogy fát gyűjtesz, felvágod a deszkákat és kiosztod a munkát, hanem a férfiak vágyát ébreszd fel a nagy és határtalan tenger iránt. Antoine de Saint-Exupéry

matekozunk-e.hupont.hu

24. Ide írhatod a hoami legferakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

heven.hupont.hu

25. HARMÓNIÁBAN VAGYOK

► Egészség, lelki béke, fiatalos energiák

harmoniabanvagyok.hupont.hu

26. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

harasztiradio.hupont.hu

27. Üdvözlünk a DEMON WORLD szövetség honlapján!

► Ezt a honlapot azért hoztuk létre, hogy megoszthassuk tapasztalatainkat, s ezáltal segítséghez, információkhoz jussatok. Mindenkinek dinamikus fejlődést és jó játékot kívánunk.

demonworld.hupont.hu

28. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

vuszi.hupont.hu

29. ANIME GUYS ♡

► Anime Guys,mert az anime a legjobb barátunk!

animeguys.hupont.hu

30. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

weblaptop.hupont.hu

31. Szeretnél tudni valamit a számítástechnikárol? Akkor itt és most gyerünk!

► IP,Operációsrendszer,internet és még sok más? Igen. Ha valamit nem találsz akkor küldj egy E-mailt!

miazinternet.hupont.hu

32. SuperStar and I

► One Direction fanfiction

superstarandi.hupont.hu

33. Egészség az alapoktól

► "A halál a belekben lakozik" Hippokratész Az vagy, amit meg tudsz emészteni

egeszsegazalapoktol.hupont.hu

34. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

feripapa.hupont.hu

35. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

lencsynails.hupont.hu

36. Autómentés & autószállítás Magyarország,Komárom-Esztergom,Pest 06202456698

► Nonstop autómentés az egész országból és külföldről is. Azonnal, pontosan és korrekt árakon.

auto-mentes.hupont.hu

37. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

berauto-bugyi.hupont.hu

38. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

tsregister.hupont.hu

39. Islamic Muslim Astrologer

► Molvi Ji helps you to know all solutions related your love matters and you can easily get love back, Love marriage problems solutions and all other life problems with the use of Islamic muslim vashikaran.

islamicmuslimastrologer.hupont.hu

40. Írás tanulás játékosan

► Tudjuk, hogy sok időt tölt gyermeke otthoni korrepetálásával. Nem lehet könnyű még munka után a gyerekkel írást gyakorolni órákon keresztül. Ne hagyja, hogy kudarcélménye legyen gyermekének! Kerülje el a gyermek további tanulási nehézségei

irnitanulok.hupont.hu

41. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

mineadamyt.hupont.hu

42. Európa jövője

► Sziasztok! Ez a youtube

europajovoje.hupont.hu

43. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

borokajandekba.hupont.hu

44. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

reschhouse.hupont.hu

45. Gipszkarton szerelest vallalok, 18 eves szakmai tapasztalattal!

► Gipszkarton szerelest vallalok!Elso sorban csaladi hazak,lakasok szereloi munkait (tetoterek kialakitasa,valaszfalak,elotetfalak,dobozolasok,belso szigetelesek kivitelezeset-epiteset)

gipszkartonszerelomester.hupont.hu

46. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

mineadam.hupont.hu

47. telapomindig

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

telapomindig.hupont.hu

48. Skyplexlehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

skyplex.hupont.hu

49. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

wenaxgameplay.hupont.hu

50. Üdvözöllek a ROM-BOL-RAUM KFT hivatalos weboldalán!

► Rom-Bolástól az építéseig...

rombolraumkft.hupont.hu

51. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

linalapja.hupont.hu

52. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

coganyhostingch.hupont.hu

53. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

legendarymcplay.hupont.hu

54. A kérdés csak az, hogy mit egyek ma?

► Azon gondolkozol, hogy mit is ehetnél ma? Akkor jó helyen jársz, mivel most több recept közül válogathatsz kedvedre, az idődtől függően...

mitegyekma.hupont.hu

55. LATIN TIPP LIGA

► Bajnoki és kuparendszerű futball tippjátékok

latintippliga.hupont.hu

56. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

katikagyongyei.hupont.hu

57. Horgolt Baba Takarok.

► Horgolás szívből

horgolt-baba-takarok.hupont.hu

58. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

vrcsapat.hupont.hu

59. Paris Saint-Germain FC

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

temesvari.hupont.hu

60. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

angeleni.hupont.hu

61. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

ferencz-csibi.hupont.hu

62. kallayserver

► Üdvözlöm a kallay szerver honlapján. További honlapunk a bal oldalon.

kallayserver.hupont.hu

63. Bardoocica & Ödön INFO

► Itt olvashatod el az információkat a sorozatról, illetve egyebekről! Ha kérdésed van, itt tedd fel!: bardoocicaesodon@gmail.com

bardoocicaesodoninfo.hupont.hu

64. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

profinkoltoztetunk.hupont.hu

65. Chill'Out Band Party Zenekar

► Házasodsz és felejthetetlen lagzit szeretnél?Esetleg Születésnapi vagy osztálytalálkozós bulit szerveznél,de még keresed a megfelelő zenekart?Céges buliba vagy bálban szeretnél jó hangulatot?Akkor ne habozz keress fel minket!

chilloutband.hupont.hu

66. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

varsurvival.hupont.hu

67. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

kiraneus.hupont.hu

68. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

adepisgirl.hupont.hu

69. Oriflame: AHOL A SZÉPSÉG KEZDŐDIK

► Üdvözlök mindenkit az oldalamon! Itt mindent meg tudhatsz az oriflame-ről. Folyamatosan keresek új szépség tanácsadókat meg lévő csoportomba! Várom jelentkezésed!

oriflameallas.hupont.hu

70. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

dontstarvehu.hupont.hu

71. MERIDIA Szervíz Autójavító Kft. - Autósbolt és Szervíz Miskolcon

► Alfa, Audi, BMW, Citroen, Chevrolet, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Infiniti, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, VW márkájú autók szervíze, és javítása

meridiaautosboltmiskolc.hupont.hu

72. MCRB - League of Legends

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

rozsasbarnabas.hupont.hu

73. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

marvanyfelujitas.hupont.hu

74. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

necsaldmegaparod.hupont.hu

75. Minden ami Gobelin

► A gobelin a tűvel festés művészete: Színek, formák, sok-sok öltögetés, végül keretbe foglalva a kész mű.

jukagoblen.hupont.hu





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 37
Tegnapi: 16
Heti: 213
Havi: 777
Össz.: 117 966

Látogatottság növelés
Oldal: RÓLUNK
SZIGETSZENTMIKLÓS PITYPANG ÓVODA - © 2008 - 2017 - pitypangovi.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: pitypang ovoda szigetszentmiklos - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »